2015. március 24., kedd

TAVASZI MEGÚJULÁS



Tavasszal megújul a világ körülöttünk, s ez remek alkalom arra, hogy belül, lélekben is megújuljunk, hiszen ha harmóniába kerülünk a természettel, akkor sokkal könnyebben virágba borulhatunk magunk is. Tavasszal ismét megjelennek azok a dolgok körülöttünk, amelyeket télen nélkülöznünk kellett. Kisüt a nap, felmelegedik a természet, megjelennek az énekes madarak, kizöldellnek a fák. A nappal ideje megnyúlik, s rövidebbé válnak az esték. Mit tegyünk, hogy mi is a részesévé váljunk a megújulásnak?

1. Merj változtatni
A természetnek nem kell akarnia a változást, magától is megújul. Neked azonban tenned kell a változásért.
Meg vagy elégedve az életeddel? Minden rendben? A párkapcsolatod, a családi életed ideális, a munkahelyedre szívesen jársz be, anyagiakban bővelkedsz, jó a közérzeted? Akkor talán ne is csinálj semmi mást, csak folytasd, amit eddig tettél. Ha azonban elégedetlen vagy a jelenlegi életeddel, annak bármely területével, akkor dönts úgy, hogy javítasz rajta! Akard azt, hogy megváltozzon az életed!


2. Takarítás
Ahogyan a természet is megkönnyebbül ilyenkor, tegyél le te is minden olyan terhet, amelyet már régóta cipelsz magaddal, pedig semmi szükséged rá. Ezek lehetnek fizikai dolgok is. Eladhatsz vagy kidobhatsz dolgokat, lemondhatsz előfizetéseket. Ugyanígy kiléphetsz számodra előnytelen vagy kellemetlen helyzetekből. Szabadulj meg mindentől, ami felesleges, ezáltal biztosíthatod, hogy legyen elég hely és elég idő mindazoknak a dolgoknak, amelyek újként köszönthetnek be az életedbe. Lélegezz fel, és élvezd a felszabaduló energiák áramlását. Engedd szélnek a korlátozó hiedelmeidet, helyettük alkalmazz pozitív, megerősítő gondolatokat.


http://www.harmonet.hu/data/cikkek/58000/58856/03.jpg3. Nyílj ki!
Tavasszal kinyílnak a virágok, és ha valóban új életre vágysz, akkor neked is ki kell nyílnod. Légy kíváncsi, figyelmes és befogadó. Annyi minden történik a világban, annyi lehetőség rejlik körülötted és benned, hogy ezeket megragadva a változás ezer meg ezer különböző módon is beköszönhet az életedbe. Sajnos azonban az emberek nem mindig veszik észre a lehetőségeiket. Minél több lehetőséggel rendelkezik valaki, annál könnyebben és sikeresebben boldogul az életben. Ezt józan paraszti ésszel is beláthatjuk, ennek ellenére a lehetőségek ellen sokan korlátokkal védekeznek. A komfortzónájukba bújnak, és még az orrukat sem hajlandók kidugni, nemhogy kikukucskáljanak. Légy nyitott, láss túl az orrodon, ne ijedj meg a saját árnyékodtól! Az új lehetőségek mindenütt ott hevernek az úton, csak le kell értük hajolnod.


4. Kifelé és befelé
Ha nem akarsz elmenni életed lehetőségei mellett, akkor jó, ha figyelsz kifelé, látsz, hallasz, tapintasz, szagolsz és ízlelsz, és mindezt valóban figyelmesen, hiszen sokszor a lényegtelennek tűnő információk mögött találod meg az igazán  fontos tartalmat. Ugyanakkor befelé is figyelned kell, hiszen az életeddel kapcsolatos fontos döntések csakis a te kezedben vannak. Ha jó döntéseket akarsz hozni, ismerned kell önmagad, és fel kell hagynod minden olyan tevékenységgel vagy állapottal, mint az önámítás, önbecsapás, fásultság, depresszió, cinizmus vagy negatív gondolkodás. Fogadd el önmagad, és légy intuitív. Ha felismered a jó megérzéseket, igen erőteljes változásokra számíthatsz az életedben.

5. Egy egyszerű gyakorlat  a megújulásra
Amikor kellemes az idő, menj el egy szép természeti helyre. Ez lehet egy folyópart, egy erdei tisztás, egy vízesés, vagy egy csendesebb, nyugodt park a városban. Ülj le egy padra, vagy egy kőre, és fél órán keresztül semmi mást ne tegyél, csak figyelj. Nézd a természetet, hallgasd a madarakat, érezd a bőrödön a szelet vagy a nap sugarait. Fél óra alatt nyugodt, békés és befogadó állapotba kerülhetsz, ilyenkor pedig sokkal könnyebben kaphatsz új ötleteket és hasznos gondolatokat tudattalan elmédtől. Jó, ha van nálad egy notesz és egy ceruza, hogy felírd az ötleteidet. Ebben a helyzetben nem kell kritikusan gondolkodni, hagyatkozz a kreatívabb, az álmodozó részedre. Később még lesz időd mindent logikusan átgondolni.

A tavasz a megújulásról szól, alkalmazd ezt a saját életedre is.

http://www.harmonet.hu/data/cikkek/58000/58856/03.jpg