A kineziológia görög eredetű szó, a mozgás tudományát jelenti.
Dr.George Goodheart az 1960-as években hozta létre. Később több ága is ismertté vált.
A kineziológia olyan alternatív, holisztikus szemléletű, személyiség, készség- és képességfejlesztő módszer, mely többek között, a több ezer éves kínai öt elem tanát, a legújabb kori neurológiai kutatások eredményeit, valamint a Bach virágterápiát is ötvözi.
1997-től Magyarországon is hivatalosan elismert természetgyógyászathoz tartozó szakma.
Mint minden természetgyógyászati módszer, ez is az egyén öngyógyító mechanizmusát indítja be.
Hazánkban a legelterjedtebb irányzat a One Brain (Egy agy, vagy újabb keletű nevén a Three in One Concept (Három az egyben).
A One Brain egy gyengéd, ugyanakkor igen hatékony módszer. melynek segítségével tudatos, tudatalatti és testi szinten meghatározzuk, milyen az üggyel kapcsolatos érzelmi állapotunk és milyen az, amit szeretnénk elérni.
A fennálló problémánk, betegségünk gyökerét kutatjuk, mely az akkor keletkezett érzelmi blokk hatására, befolyással van későbbi viselkedésünkre, reakcióinkra. Ugyanis az agyunk elraktároz minden információt, ami valaha a fogantatástól kezdődően velünk törtét, még ha nem is tudunk róla.
Testünk izomtesztelés segítségével adja meg a választ arra, hogy a problémánk melyik korban, milyen helyzetben keletkezett. Miután ezek az információk felszínre kerülnek, korregresszióban, az adott korban, az akkor és ott megélt negatív érzelmeket pozitívvá változatjuk. Ezzel oldjuk az akkor keletkezett érzelmi blokkokat, ami az energiák szabad áramlásához vezet, ezzel megteremtve az egyensúlyt, harmóniát.
A beidegződött viselkedésminták törlésével, az adott szituációban már másképpen reagálunk a dolgokra, azaz nem követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.
Még számos korrekciós technika áll rendelkezésünkre, melyek fizikai szinten is segítséget nyújtanak.
Egy probléma megoldására általában öt kezelés szükséges.
Miben segít a kineziológia?
- testi és lelki betegségek leküzdésében
- önbizalom és önértékelés pozitív megerősítésében
- stressz, félelmek, szorongás, depresszió, pánikbetegség kezelésében
- munkahelyi, párkapcsolati és családi problémák rendezésében
- evészavarok, függőségek oldásában
- felesleges súly leadásában
- önmagunk megismerésében
- belső harmóniánk kialakításában
- egészséges egyensúly megteremtésében, fenntartásában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése